Fő tartalom átugrása

Munka, foglalkoztatás és epilepszia

  • Dátum: 2026. május 19
  • Szerző: Szalkay Péter

Az epilepszia azok közé a betegségek közé tartozik, amelyet sok előítélet, téves hiedelem övez és bizony ma is előfordul, hogy az ebben szenvedő betegeket nem szívesen alkalmazzák még azokban a szakmákban sem, ahol nincs jogszabályi korlátozás a foglalkoztatásukkal kapcsolatban.

Ez a munkáltatói félelem indokolatlan, a leggyakoribb oka pedig a betegséggel kapcsolatos információhiány. A legtöbb esetben erősen eltúlzott a rohamoktól való félelem is, hiszen az epilepsziás roham nem mindig jár tudatzavarral, az is előfordul, hogy kizárólag alvás alatt lép fel, az enyhébbeket a környezet észre sem veszi. Ha az érintettek megfelelően szedik a gyógyszereiket és együttműködnek a kezelőorvosukkal, tartós tünetmentesség érhető el és a jogszabályban tiltottakon kívül, minden területen foglalkoztathatók.

A munka az egyik legfontosabb dolog valamennyiünk életében. Aki nem dolgozik, sokat veszít önbecsülésben, felelősségtudatban. A munkával járó pozitív vonatkozások adhatják meg mindenki számára azt az érzést, hogy dolga van a világban. Ezért a munkából való kiesés, túl annak anyagi vonzatán, jelentős negatív pszichés következményekkel járhat, a munkába való visszatalálás pedig (pl. az állapot javulásával párhuzamosan), fontos életminőség-javító tényező lehet.

Hogyan befolyásolja az epilepszia a munkát? Bármilyen munkát végezhetek?

Munkaalkalmasságot illetően az epilepsziával élők két csoportra oszthatók. Azok, akik tartósan rohammentesek (gyógyszerrel, vagy gyógyszer nélkül) nem esnek semmiféle korlátozás alá. Az, hogy az epilepszia befolyásolja-e a munkavégzést, egyrészt függ attól, hogy az érintett rohammentes-e vagy sem, milyen típusú a rohama és hogy milyen gyakran fordul elő. Emellett alapvető szempont az is, hogy milyen típusú munkát végez illetve, hogy jelenthetnek-e bármilyen kockázatot a munkahelyi rohamok.

Az üzemorvos, ha csak a munkaadó vélt érdeke szempontjából mond véleményt és nem védi a beteg(e) jogait, egyoldalúan, részrehajlóan és orvosi esküjével ellentétesen cselekszik.

Azoknak az epilepsziával élőknek a munkaalkalmasságát, akiknek rohamaik vannak, a rohamok jellege, gyakorisága és elsősorban az adott munkakörben felmerülő veszélyek, illetve veszélyeztetés kell, hogy meghatározza.

Munkaköri alkalmasság elbírálása során az alábbi szakmai anyagokat, illetve az alábbi szakemberek véleményét veszik figyelembe a munkáltatók: szakmai útmutatók, „Foglalkozás-egészségügy kézikönyv” (https://semmelweis.hu/nepegeszsegtan/files/2014/09/Kezikonyv-teljes-v%C3%A1ltozat.pdf ), jogszabályok, a munkahely kockázatértékelése, a munkavállaló kezelő orvosa, a munkavállaló háziorvosa, üzemorvos kollégák.

Az elbírálási szempontjai: az epilepszia fennállásának ideje, az epilepszia típusa, a rohamforma (eszméletvesztés, kontaktusképtelenség, görcsös állapot, inadekvát magatartás, rohambevezető- és roham utáni tünetek), napszaki eloszlás, sérülésveszély, rohamgyakoriság, gyógyszeres kezelés, pszichés státusz (mentális elmaradás, egyéb kognitív tünetek, pszichiátriai komorbiditás), releváns vizsgálati leletek, egyéb betegségek, beteg-együttműködés.

Az alkalmasság megítélésének szempontjai:

- Önmagára vagy másokra veszélyeztető munkakör betöltésénél 1 éves megfigyelési idő szükséges.

- Alkohol- és gyógyszerfüggőségben szenvedő betegeknél az alkalmasság megítélése az addiktológus feladata.

- Belgyógyászati betegséghez kapcsolódó alkalmi rohamok esetén belgyógyászati szakvizsgálat és véleményezés szükséges.

- Egyéb alkalmi rohamok (pl. alvásmegvonást követő) esetén egyedi megítélés szükséges az ismétlődés lehetősége alapján.

- Több műszakos munkakör, rendszertelen munkaidő beosztás, éjszakai munkavégzés, fokozott balesti veszéllyel járó munkák

- A munkakör, munkakörülmények pontos ismerete (pl. a futószalag elzárt részen van, lehetetlen benyúlni, amíg működésben van).

Segítség a munkakereséshez

  1. Fővárosi és Vármegyei Kormányhivatalok Rehabilitációs Főosztályai

A rehabilitációs hatóságnak nyilvántartást kell vezetni: a munkaerő kínálatról (kötelezett és együttműködő ügyfelek) és a munkaerő keresletről (akkreditált munkáltatók, nyílt munkaerő-piac).

A rokkantsági ellátás és a rehabilitációs ellátás mellett is korlátozás nélkül végezhető kereső tevékenység. 2024.01.01-től az ellátás biztosítási jogviszony alatt is megállapítható. 2025.01.01-től a táppénz nem minősül rendszeres pénzellátásnak, folyósítása alatt is megállapítható az ellátás. Rokkantsági járadék, emelt összegű családi pótlék és a Fogyatékossági támogatás folyósítását sem befolyásolja a keresőtevékenység.

  1. https://ertekvagy.hu/ - álláskeresés, és minden, ami ehhez kapcsolható (jogszabályok, fogalomtár, alkalmasság, stb.)

és a szolgáltatás térkép:

https://ertekvagy.hu/szolgaltatas-terkep

  1. Fogyatékosságügyi tanácsadói hálózat:
    https://www.efiportal.hu/a-projekt-szolgaltatasai/fogyatekossagugyi-tanacsadoi-halozat/

  2. A civilek/cégek, akik megváltozott munkaképességű ügyfeleket fogadnak/segítenek munkavállalás kapcsán:
    - https://nemadomfel.hu/ - Nem Adom Fel Alapítvány
    - https://motivacio.hu/wordpress_G/ - Motiváció Alapítvány
    - https://rehabforce.hu/ - Rehab Force Nonprofit Kft.
    - https://www.prohuman.hu/ - Prohuman Zrt.
    vidéken: https://www.prohuman.hu/kapcsolat
    - https://kezenfogva.hu/ - Kézenfogva Alapítvány
    - https://www.kezmu.hu/ - Főkefe oldala megváltozott munkaképességűeknek
    - https://www.humansztrada.hu/filozofiank - Humánsztráda Nonprofit Kft.
    - https://salvavita.hu/ és https://salvavita.hu/allaskeresoknek/allasajanlatok/ - Salva Vita Alapítvány

  3. Hasznos információk: https://rehabportal.hu/tudastar/allaskereses/

  4. Megváltozott munkaképességűek munkaközvetítésével foglalkozó szervezetek listája megyénként:
    https://rehabos.info/munkakozvetitok

Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók listája megyénként:

https://rehabos.info/foglalkoztatok

  1. Egyes álláskereső portálokon lehet szűrni MMK állásokra pl. Indeed.com, profession.hu.

El kell-e mondanom a munkaadómnak?

Alapvetően nincs törvényi kötelezettség arra, hogy a felvételi beszélgetésen vagy a munkaszerződés aláírásakor tájékoztassa a munkáltatót az epilepsziájáról, kivéve, ha az közvetlenül befolyásolja a munkaköri alkalmasságát.

Azonban érdemes figyelembe venni az alábbi szempontokat:

Mikor érdemes/kell elmondani?

  • Balesetveszélyes munkahelyek: Ha a munkája során magasban dolgozik, gépeket kezel, vagy éles szerszámokkal dolgozik, az üzemorvosnak és a munkáltatónak tudnia kell az állapotáról a biztonsága érdekében.
  • Rohamok gyakorisága: Ha a rohamai nem kontrolláltak (gyakoriak), és fennáll az esélye, hogy munkaidőben történik roham, a bejelentés segíthet elkerülni a félreértéseket.
  • Szükséges segítség: Ha a roham során segítségre lehet szüksége, érdemes legalább a közvetlen felettest vagy egy megbízható kollégát tájékoztatni arról, mit kell tenniük ilyenkor.

Jogi és orvosi háttér

  • Üzemorvos: A kötelező alkalmassági vizsgálaton az üzemorvosnak kötelessége elmondani az epilepsziát, mivel ő dönt a munkaköri alkalmasságáról. Az üzemorvost orvosi titoktartás köti, nem adhat át részletes egészségügyi adatokat a munkáltatónak, csak azt, hogy alkalmas, korlátozással alkalmas, vagy nem alkalmas a munkára.
  • Diszkrimináció tilalma: Nem rúghatják ki azért, mert epilepsziás, de a munkakör alkalmasságát a rohamok jellege és gyakorisága határozza meg.

Ha a betegsége nem akadályozza a munkavégzésben, és rohammentes, nem szükséges megosztani. Ha a munka jellege miatt balesetveszélyes, a saját biztonsága érdekében javasolt a tájékoztatás.

/Felhasznált források:
- https://halaszpeter.hu/az-epilepsziarol/elet-epilepsziaval-felnotteket-erinto-kerdesek/

  • Dr. Nagy Sarolta NNGYK MF; Foglalkozás-egészségügyi Fórum, 2024.09.18./

Epilepszia Fórum

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.